FesztiválFigyelő

Minden szükséges információ a magyar zenei fesztiválokról.

Utolsó kommentek

Lájkolj facebookon!

BREAKING NEWS: ELMARAD AZ AZFESZT!

2011.05.04. 15:11 fesztivalfigyelo

Ezúton tudatjuk veletek, hogy az utóbbi hét évben Nyírbátorban megrendezett Azfeszt Zenei Fesztivál idén elmarad. Annak ellenére, hogy évről-évre több ezren voltak kíváncsiak a termál fürdőben megrendezett eseményre, a rendezvény finanszírozása sajnálatos módon minden évben komoly nehézségekbe ütközött. Idén a rendezvény meghirdetése után egyéb problémák mellett a főszponzorunk is elállt egyoldalúan a szerződésünk teljesítésétől, ezzel lehetetlen helyzetbe hozva a szervezőket. Mivel nem akarjuk feladni azon irányú törekvéseinket, hogy olyan rendezvényt valósítsunk meg amely zeneileg Magyarországon egyedülálló, a kialakult helyzetet idén a miskolci Gyár Fesztivál szervezőivel közösen orvosoljuk.

Várunk mindenkit szeretettel a miskolci EGYETEMVÁROSBAN augusztus 18-19-20. között megrendezésre kerülő GYÁR Fesztiválra, ahol az Azfeszt Színpadon a hagyományainkhoz híven megismerhetitek a elkövetkező évek nagy tehetségeit, valamint a hazai és nemzetközi zenei éllovasok koncertjeire tombolhattok esténként.

 

A fellépőkkel és az egyéb részletekkel hamarosan jelentkezünk az interneten:

http://www.azfeszt.hu/ // http://www.gyarfesztival.hu/ és a facebookon!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fesztivalfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr132877265

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása